ISMERTETŐ

Ha a metró lefelé tartó mozgólépcsőjén – a folyamatos siklást mégiscsak szakaszosnak érzékelve, és a szinte döccenő tagolódás ritmusára – mondogatom: ki-me-rít-hetetlen, zavarba jövök. A lefelé meg a kimerés ellentétes irányú mozgása örvényt kavar, s a képek, mint a kéregetők, nyomorúságukkal tolakszanak, és roncsoltságukat mutogatva menthetetlenül roncsolnak. A megjátszott közöny éppúgy nem véd, nem emel ki – hát még föl –, mint a többi póz.

Ki-me-rít-hetetlen – hogy fapofával állok a lefelé tartó mozgólépcsőn, a többi dermedt arcú között. Tél van, nyirkos hideg, a vízálló kabátokon és bőrtáskákon jeges lé csorog, gyomorforgató az ázott szövet szaga – mindegy, hogy valójában mikor és hol vagyok, álmomban visszatér, és ébren is újra meg újra érzem: ott, a lefelé húzó metróbeli mozgólépcsőn, valahol középtájon. A snittben sohasem szerepel a rá- vagy a lelépés aktív mozdulata, csupán az a húsz másodpercnyi passzív álldogálás nyúlik végtelenné. A véges életidő végtelenjévé, így szinte időtlenné.

ePUB | Barnes & Noble Nook, Sony Reader, Apple termékek (iBooks, iPad, iPhone, iPod Touch)
MOBI | Amazon Kindle
PDF | Adobe Acrobat Reader