ISMERTETŐ

Levendel Júlia új kötete novellákat, kisprózákat, novellaszerű elmélkedéseket, önvallomásokat tartalmaz. A kötet maga is kitűnően megkomponált, sodra, „beszélő” elrendezése van. Az első, általában rövidebb írások (Sötét nehéz; Elmegyek a földbe lakni; Mélyinterjú stb.) egy-egy tragikusan alakult életutat mutatnak fel, kisemberek, hétköznapi, szürke sorsok reménytelenségéről, halk bánatáról szólnak, vagy úgy, hogy egyetlen esemény “magaslatáról” tekintik át a hősök addigi útjukat, vagy úgy, hogy visszaemlékeznek életükre, keresve valami biztosat, valami állandót, amelyre persze nem lelnek, nem lelhetnek. A kötet közepe táján két nagy elbeszélés (Empátia; Az a szag) foglalkozik az írónő fiát ért merénylettel, azzal a késszúrással, amelynek híre olvasható volt minden újságban. Levendel nem a sztorit beszéli el, nem a származása miatt megtámadott fiúról szól, hanem tágabb, szinte egyetemes perspektívába állítja a kérdést. Szól a társadalom mélyein tenyésző figurákról, de azokról is, akik – íróként, politikusként – valamiképp részesei voltak a bűntettnek, akiknek szavai, problémafelvetései valamiképp eljutott oda is, ahol a késszúrás szinte természetes önkifejező eszköz. Novelláknak is szép írások ezek, de emberi dokumentumként talán még megragadóbbak. A kötet végén három íróportré olvasható (Epizód; Monológ Jókainak; Nekem se inasom a boldogság): egy jelenet Csehov és Tolsztoj találkozásaiból, egy-egy hosszú monológ Jókaitól és Mikszáthtól. Az első novellák számvető, visszatekintő, életútvizsgáló módszere jelenik itt meg, sokszoros hatványon. A filológiailag-biográfiailag pontos és hű portrénak az írónő finom beleérzései, sajátos értelmezései adnak irodalmi rangot, szépírói érdekességet.