ISMERTETŐ

Filozófiai esszéit, a „történelem vége” utáni idők történetfilozófiai problémáit, a médiák, elsősorban a hírtelevíziók, a modern videótechnikák társadalmi-politikai jelentőségét, valamint a posztmodern korszak esztétikai alapkérdéseit tárgyaló esszéit gyűjtötte kötetébe Szilágyi Ákos. A kötet talán legtöbb újdonságot hozó tanulmánysorozata (Simulacrum Simulacrorum) az oroszországi puccsok, politikai változások média-szempontú bemutatását végzi el. A szerző – aki hihetetlenül tájkozottnak bizonyul az oroszországi események apróbb részleteiben, a másodlagos személyiségek egymásközti viszonylataiban is – azt mutatja be, hogy a televízió, a videófelvételek miként szóltak bele az események alakulásába; mennyire megváltozott a nagy és a kis (személyes) politika attól, hogy úgyszólván mindenkinek és mindennek a képernyőn kell megjelennie, arról ítéltetik meg, hogy milyen image-t tud magáról, törekvéseiről, politikájáról a tévénézők szemében kialakítani. Szilágyi esszéjének az ad különös – sokszor hátborzongató – újdonságot, hogy mindezt Oroszország vonatkozásában mutatja be és bizonyítja. A másik kiemelkedően fontos esszésorozat (Anti-esztétikai levelek) látszólag Almási Miklós Anti-esztétikájának hosszúra nyúlt recenziója, valójában azonban napjaink egyik legfontosabb esztétikai, művészetfilozófiai traktátusa, amely úgy elemzi a posztmodern antiesztétikákat, hogy azok minden eddiginél mélyebb megértésére támaszkodik, ugyanakkor a szerző valójában a modernitás védelmében, utóvédharcosaként szól. A kiemelkedő értékű tanulmánykötet hosszú ideig lesz a filozófiai diskurzusok, viták tárgya, gyakran hivatkozott munkája.